Mindig különleges feladat a következő generáció számára építkezni, és ez az érzés végigkísérte az elmúlt évünket, amit a Lauder Javne Zsidó Közösségi Iskola fejlesztésével töltöttünk.
Most, amikor a tanév végével a mi munkánk is véget ér, elégedetten nézünk végig az eredményen, hiszen nemcsak funkcionalitásában teljesíti az elvárásokat, hanem valódi építészeti érték is létrejöhetett. Az új épületszárny 1200 négyzetméteres, és ami fontos körülmény: egy lejtős területen helyezkedik el.
Új tornaterem és annak kiszolgáló egységei kerültek a terep szintje alá, a földszinten pedig új tantermek épültek. A tervező Tiba Architects Studio tökéletes megoldást talált arra, hogy az újonnan kialakított területeket összekösse a meglévő épület szintjeivel a föld alatt és felett is. A munkálatok közben az iskola folyamatosan működött, ahogy bármikor – a diákok biztonságos távolságból figyelhették is a munkálatokat. A folyamatok időzítését és ritmusát leginkább az határozta meg, hogy a tanulmányi és közösségi funkciók zavartalanul folytatódhassanak az építkezés évében is. A projekt résztvevőinek teljes figyelmének és megoldás-orientált hozzáállásának köszönhetően sikerült pontról pontra tartani a határidőket és a teljesíteni a célokat. A Realiscon csapata volt felelős a fejlesztés előkészítéséért, a tervezésmenedzsment, projektmenedzsment és a műszaki ellenőri feladatok elvégzéséért. Az EBH Invest Kft. tökéletes kivitelező partnere volt a projektnek, gyorsan és profin reagáltak a felmerülő kihívásoknak. Most itt az ideje, hogy átadjuk a terepet a következő fázisnak, amely során berendezik a belső tereket, hogy minden szükséges eszközzel felszerelve várja az épület a diákokat a szünet végén, szeptemberben.






