Véget ért a Realiscon Bike To Work kihívás, de a tekerést folytatjuk!

A Realiscon csapat fele, 12 munkatársunk vett részt a szokásos Bike To Work házi kihívásban. A három csapat két hétig gyűjtötte a kerékpárral megtett kilométereket. A tavalyi évhez képest óriási előrelépés van a végeredményben; az akkori 597 km-t jelentősen túlhajtottuk, összesen 918 km gyűlt össze a három csapat tekeréseiből! A május 20-ai BTW napon zárult a verseny, ahol a Bringa Banda csapat (Plájer Dóra, Sipos Brigitta, Kránicz András, Jakab Dávid) szerénytelen 363 km-es eredménnyel nyerte el a vándorkupát.

A Flying Bike csapata, bár úgy tűnt, valódi szárnyakat kapott a második héten, alig valamivel lemaradt az első helyről. A Suhanó Küllők végeztek harmadikként, de ők is kitűntek valamivel: egyik csapattagjuk kifejezetten e kihívás kedvéért kezdett el bringázni társai lelkes támogatásával. A közösségi szellem ismét megtette hatását, igazi csapatmunka tartotta össze a versenyzőket a kéthetes időszak alatt. Motiválták egymást és mindannyiunkat, úgyhogy hajtunk is tovább!